Pasquale: “A 40 pont megszerzése után lehetnek nagyobb céljaink”

Giovanni PasqualeAz Udinese hivatalos honlapjának interjút adó Giovanni Pasquale szerint a csapat elsődleges célja továbbra is a bennmaradás kiharcolása és csak annak bebiztosítása után tűzhetnek ki nagyobb célokat.

– Milyen a csapat hangulata három nappal az Inter elleni győzelem után?

– Az egy nagyszerű győzelem volt, amelynek köszönhetően remekül kezdődött számunkra 2013, valamint sikerült 27 ponttal zárnunk a bajnokság első felét. Azt is bebizonyította, hogy milyen keményen dolgoztunk a karácsonyi szünet alatt. Szilveszter előtt tértünk vissza Udinébe a szabadságról, szóval egy egész héten át edzettünk. Szerettünk volna jó eredményt elérni, amint látható volt, sikerült.

– Az edző szerint az első számú cél a kiesés elkerülése…

– Igaza van, mint mindig. Alázatosnak kell lennünk, mert az alázatosság az a dolog, ami sikereket hoz számunkra. Keményen kell dolgoznunk. Amint elérjük a 40 pontot, elkezdhetünk fontosabb dolgokra összpontosítani.

– Fontos láncszem vagy az Udinese gépezetében.

– Jól kezdtem a szezont, aztán volt egy súlyos sérülésem, de felépültem. Az edző bízik bennem, gyakran kapok helyet a kezdőben, és én azon vagyok, hogy a pályán megháláljam neki ezt a bizalmat.

– A versenykiírás nem sok esélyt ad a pihenésre: vasárnap jön a Fiorentina, aztán mentek Torinóba, hogy megmérkőzzetek a Juventusszal. Készen álltok?

– Tudjuk, hogy két nehéz mérkőzés vár ránk. De megtanultam egyszerre csak egy mérkőzéssel foglalkozni, így most csak Montelláék ellen készülök. Legutóbbi találkozásunkkor kikaptunk és jó teljesítményünk ellenére kiestünk az Olasz Kupából, úgyhogy most szeretnénk visszavágni és megszerezni azokat a pontokat, amiket náluk hagytunk.

Forrás: udinese.it