Kész, betelt a pohár. Megszoktuk már, hogy legjobbjainktól minden szezon végén megválunk, de ez a legutóbbi ügy már egészen szánalmas. Naná, hogy Kwadwóról és Isláról van szó.
Vincenzo Iaquinta, Fabio Quagliarella, Simone Pepe, Kwadwo Asamoah, Mauricio Isla. Találjátok ki, mi a közös bennük! Igen, mindannyian az utóbbi évek nagy udinei játékosai voltak, akik érdekes módon mindannyian a Juventusban kötöttek ki. Jó, Fabio tett egy nápolyi kitérőt is Torinóba szerződése előtt, de azért furcsa volt látni, hogy adott esetben egy Quagliarella, Iaquinta, Pepe támadóhármassal is kezdhetett volna a Juve a Friuliban… De nem is az ő esete a furcsa. Nem is Vincenzóé, aki pályafutása csúcsán egyszerűen kinőtte a csapatot, világbajnok lett, egyértelmű volt, hogy egy nagyobb csapatban a helye. Simone Pepe már más tészta, nála kezdődtek a bajok, ő volt az előhírnöke annak, amit most tapasztalunk. Ő volt az, akit Pozzoék egy remek szezon után kölcsönbe engedtek el a Juventushoz, opciós joggal a későbbi megvételre. Könyörgöm, kulcsjátékost kölcsönbe?! Később kaptunk érte 7,5 millió eurót, de sosem értettem, miért jó üzlet az ellenfelet erősíteni úgy egy évig, hogy mi gyakorlatilag semmit nem nyerünk rajta, abból az összegből, amiért kikölcsönözték (2,6 millió euró, ha hinni lehet a forrásoknak), legalábbis tuti nem tudtunk érdemben erősíteni. Ha Totò nem lett volna aranycipős formában, továbbá nem nőtt volna fel hozzá Alexis Sánchez, akkor megnézhettük volna magunkat.