Mi ez a cím? Tán megőrültem? Nem, csak megörültem. Nem mindegy!
Éppen tíz évvel ezelőtt, 2013. június 25-én tettem közzé „Epilógus” című irományomat, melyben – akkor úgy gondoltam, örökre – búcsút intettem az Udinese Calcio Ungheriának, majd négy nappal később, az udinese.hu domainre kötött használati szerződésem lejártával a nagyközönség számára elérhetetlenné vált a 2006 óta létező webhely. Igaz, a tovább működő fórumot is kiszolgáló szerveren végül meghagytam, így aki esetleg akarta, továbbra is elérhette régebbi bejegyzéseimet, illetve azok megoszthatóak maradtak.
Azóta eltelt egy évtized, lezajlott tíz bajnoki szezon, jómagam pedig hét munkahelyváltás, két költözés, valamint egy házasság, továbbá számtalan a magánéletben ért öröm és bánat, siker és csalódás után azt tapasztaltam, hogy noha egyetlen idénnyel az én oldalamat követően az eredetileg Militár Iván által életre hívott Friuli Zebrák blog is leállt, az annak a nevét továbbvivő fórumon még mindig van, ha nem is pezsgő, de legalább van valami élet. Bennem pedig egyre többször vetődött fel a kérdés: vajon többen találnának ránk, ha ismét .hu domain alól írnánk, vagy tényleg csak ennyien vagyunk Udinese-szurkolók? Ahhoz képest, hogy az olasz élvonalbeli egyesületek székhelyei közül Udine városa fekszik a legközelebb Magyarországhoz, mindig is érdekesnek tartottam, hogy miért csak a vendégcsapatok miatt utaznak oda honfitársaink. Az persze világos, hogy az Udinese nem egy történelmi nagycsapat, ugyanakkor más okokból nagyon szerethető klub. No, de nagyon elkalandoztam, ne térjünk el a tárgytól!
Barátaim, újra van UDINESE.HU és újra van FORUM.UDINESE.HU! A következő napok, hetek folyamán pótolni fogom néhány régi adósságomat, jelesül reszponzív (mobileszközökön is jól használhatóan megjelenő) sablonba öltöztetem a fórumot, és kisebb ráncfelvarrást tervezek a honlapnak is, amely egyelőre megmarad archívumnak, aztán meglátjuk… Talán lesz még affinitásom egy-két új bejegyzés írására.
Nem ígérek semmit, de azt nagyon!
Üdvözlettel:
Balázs „Latz” László
Udinese Calcio Ungheria
alapító-szerkesztő