Kész, betelt a pohár. Megszoktuk már, hogy legjobbjainktól minden szezon végén megválunk, de ez a legutóbbi ügy már egészen szánalmas. Naná, hogy Kwadwóról és Isláról van szó.

Vincenzo Iaquinta, Fabio Quagliarella, Simone Pepe, Kwadwo Asamoah, Mauricio Isla. Találjátok ki, mi a közös bennük! Igen, mindannyian az utóbbi évek nagy udinei játékosai voltak, akik érdekes módon mindannyian a Juventusban kötöttek ki. Jó, Fabio tett egy nápolyi kitérőt is Torinóba szerződése előtt, de azért furcsa volt látni, hogy adott esetben egy Quagliarella, Iaquinta, Pepe támadóhármassal is kezdhetett volna a Juve a Friuliban… De nem is az ő esete a furcsa. Nem is Vincenzóé, aki pályafutása csúcsán egyszerűen kinőtte a csapatot, világbajnok lett, egyértelmű volt, hogy egy nagyobb csapatban a helye. Simone Pepe már más tészta, nála kezdődtek a bajok, ő volt az előhírnöke annak, amit most tapasztalunk. Ő volt az, akit Pozzoék egy remek szezon után kölcsönbe engedtek el a Juventushoz, opciós joggal a későbbi megvételre. Könyörgöm, kulcsjátékost kölcsönbe?! Később kaptunk érte 7,5 millió eurót, de sosem értettem, miért jó üzlet az ellenfelet erősíteni úgy egy évig, hogy mi gyakorlatilag semmit nem nyerünk rajta, abból az összegből, amiért kikölcsönözték (2,6 millió euró, ha hinni lehet a forrásoknak), legalábbis tuti nem tudtunk érdemben erősíteni. Ha Totò nem lett volna aranycipős formában, továbbá nem nőtt volna fel hozzá Alexis Sánchez, akkor megnézhettük volna magunkat.

És akkor most jött ez az Isla- és Asamoah-féle üzlet. Állítólag 15 millió folyik be az udinei kasszába – mindkét játékos játékjogának a feléért. A feléért. Pff… Egyenként eladhattuk volna őket máshová ennyiért. Ráadásul megint az ellenfelet erősítjük – nem is kicsit – úgy, hogy félig még a mi játékosaink a nevezettek. Mivel zsarolják Pozzoékat, hogy ilyenekbe belemennek? Vagy nem tudunk róla, de fiókcsapat lettünk és az udinei klubmodell valójában így néz ki: Udinese Primavera → Granada → Udinese → Juventus?

Félreértés ne essék, nem a Juventusszal van bajom, csak már szemet szúró, hogy mennyi kedvencemet láthatom viszont torinói zebraszerelésben.

Bajom az Udinese Calcio vezetőségével van, akik semmit sem tesznek annak érdekében, hogy ez a klub végre felnőjön a többi, úgynevezett nagycsapathoz. Két ilyen fantasztikus szezon után talán ideje lenne végre túllépni azon, hogy évről évre „udinei csodáról” beszéljenek az emberek, sokkal inkább stabilizálni és normalizálni kéne ezt a helyzetet. Na, de így…

Se jó csapat, se új stadion nem épül Udinében. Ellenben van kínai piac. Itt a jó játékosz, occó! Kettó? Edze-öcá!

(Ezt az írást a Friuli Zebrák blogon is közzétettem.)